2p

Befejeződött a mintegy 55 milliárd forint költséggel, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrásból megvalósuló Tárnok-Székesfehérvár vasútvonal két mellékvonalának a felújítása - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

A beruházás keretében a 41,1 kilométernyi fővonal, 5 állomás és 9 megállóhely felújítása mellett 36,6 kilométernyi mellékvonalat is átépítenek, korszerűsítenek.

A Pusztaszabolcs-Székesfehérvár közötti, valamint a Börgönd-Szabadbattyán közötti szakaszon megújult a pálya. A pusztaszabolcsi vonalon készen vannak az útátjárók és a biztosítóberendezés korszerűsítési munkálatai, Zichyújfalu állomáson négy vágányt átépítettek, s új peron is szolgálja az utasok kényelmét.

A vonalszakasz korszerűsítése lehetővé teszi a vonatok sebességének óránkénti 100 kilométerre való emelését, s tengelysúly-terhelésük növelését.

Börgönd és Szabadbattyán között a felsőágyazat cseréjével, a vízelvezetés és az útátjárók kiépítésével befejeződött a szakasz felújítása. A korszerű vonalszakasz üzembe helyezésével lehetővé vált, hogy a tehervonatok elkerüljék a székesfehérvári állomást.

A fővonal több szakaszán folyik az alujárók építése, átépítése. Martonvásáron már a gyalogos átjáró befejező, belső szerelését végzik, vége felé jár a tolatópadkák rendezése, a kivitelező telephelyének a felszámolása. Martonvásár és Kápolnásnyék között pedig elkezdődött, s várhatóan november végéig tart a bal vágány átépítése.

Velencefürdőn az épülő aluljáró felületképzési, burkolási munkálatain dolgoznak, s folyik Velence megállóhely új gyalogos aluljárójának a továbbépítése a 7-es főút felöli oldalon. Dolgoznak a gyalogos aluljáró építésén Gárdonynál is, Ó-Dinnyésnél pedig végeztek az állomás bontásával, nyílt forgalmi kitérővé való átalakításával.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!