1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Tizenöt százalékos volt a közvetlen vezetői jövedelmek növekedés tavaly az Egyesült Államokban. Eszerint az átlag elérte a 3 millió 22 ezer dollárt - állapította meg a Mercer HR tanácsadó cég a Wall Street Journal című lapnak készített felmérésében.

A gazdaság idei megélénkülése, a tőzsdei árfolyamok emelkedése és több más tényező is arra utal, hogy a tavalyi jövedelemnövekedési ütemet az idén sikerül túllépni, dacára annak, hogy éppen a jövedelmekkel kapcsolatosan nem egy botrány is borzolta a kedélyeket az USA-ban.

Erre utal, hogy a fizetett idei első fél évi vezetői prémiumok átlaga elérte a 605 ezer dollárt, a tavalyinál 26 százalékkal nagyobb - írja a WSJ.

Az említett botrányok kapcsán több amerikai felsőszintű vezető lemondott alapfizetése emeléséről, egyesek még némi csökkentésébe is belementek, de ez nem jellemző az úgynevezett részvényopciós javadalmazásuk esetében.

Kapcsolódó anyagok
Magyar topmenedzserek: 53 milliót keresnek
Magyar menedzserek: a legrosszabb fizetés a régióban


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!