A Városháza kommunikációs igazgatója elmondta, hogy ez a 906 millió forintos összeg a BKV-nak tavaly biztosított 10 milliárd forintos önkormányzati támogatás része volt.
Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a városvezetés elvárása, hogy 5-7 éves, legalább Euro 3-as vagy 4-es környezetvédelmi előírásnak megfelelő buszt vegyenek. A várhatóan 70-75 használt jármű beszerzésével lehetővé válna az, hogy az Euro 0-ás buszait lecserélje a BKV. Így a cég buszparkjának átlagéletkora öt százalékkal csökkenne. Egyúttal 25 százalékkal növekedhet az akadálymentes, alacsonypadlós buszok aránya - jegyezte meg az igazgató.
Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a kabinet elé benyújtott javaslatában megállapítja, hogy a vásárolni szándékozott buszok életkora nem haladja meg tervezett élettartamuk felét, több műszaki generációval korszerűbbek a jelenlegi járműveknél, és az új buszok árának közel a feléért megvásárolhatók.
A javaslat jelzi azt, hogy a cég már tavaly szeptemberben módosította beruházási tervét a használt buszok vásárlása érdekében, és már megindították a közbeszerzési eljárást is. A közgyűlés elé terjesztendő határozati javaslat tartalmazza azt is, hogy a metrójárművek beszerzése esetén később felmerülő többletköltség a BKV-t terheli.