A decentralizált pénzalapból az észak-magyarországi régió három megyéjének - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyének - jutó összeg 11 százalékkal haladja meg a tavalyit - mondta Gúr Nándor.
Tájékoztatása szerint az összegből 3,265 milliárd forint bér- és járuléktámogatásra, csaknem 3 milliárd a munkaerőpiacról tartósan kiszorult álláskeresők átmeneti foglalkoztatására, 1,4 milliárd képzésre, átképzésre, több mint félmilliárd forint pedig egyéb aktív munkaerőpiaci eszközökre és programokra jut. Más - egyebek mellett uniós - forrásokból a pénz megkétszerezhető - tette hozzá.
Gúr Nándor - aki egyúttal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának alelnöke - úgy fogalmazott: a 8,2 milliárd forintból több mint 30 ezer munkanélküli hosszabb-rövidebb vagy végleges foglalkoztatására, támogatott képzésére futja, és munkahelyek megőrzésére is jut belőle.
Az 1,2 millió lakosú hárommegyés régióban a foglalkoztatottak száma meghaladja a 426 ezret, a regisztrált munkanélkülieké pedig a 93 ezret. Ez utóbbiak kétharmadát Borsod-Abaúj-Zemplénben tartják nyilván, Hevesben és Nógrádban számuk jószerivel azonos, 15-15 ezer.
Szabó József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója azt mondta: a foglalkoztatási ráta - ha kis mértékben is - nő, a munkanélküliségi ráta pedig valamelyest csökken a régióban, amely azonban még így is jelentősen - majd hat százalékkal - meghaladja az országos 11,9 százalékot.