Elcsábítanák a fapadosokat
A jelenlegi 1850 méteres kifutót először 250 méterrel, 2009-ig pedig további 400 méterrel fogják meghosszabbítani, s így nagyobb gépek fogadására is alkalmassá válik. A menedzsment elsődleges céljának tekinti új (főként low cost) légitársaságok Kolozsvárra csábítását, s ennek érdekében hamarosan reklámkampányba is kezd, adja hírül a Ziarul Gandul.
A teljes modernizációs ciklus végére új cargo-terminál áll a légiszállítás rendelkezésére, valamint egy szintén új - kifejezetten a Schengen-térség utazóit kiszolgáló - terminál fogadja majd az utasokat. A teljes felújítás költségei meghaladják majd a 30 millió eurót (7,6 milliárd forintot), amit részben saját forrásból, részben hitelekből, valamint állami támogatásból biztosít a Kolozs Megyei Tanács.
Saját repteret kap Brassó
Szintén komoly fejlődés elé nézhet Brassó és környékének légi forgalma, legalábbis ha - az ígéretek szerint - másfél-két év múlva megnyílik az új repülőtere. A felépítésére kiírt nemzetközi pályázaton a kanadai Intelcan Technosystems vállalat adta az egyetlen értékelhető ajánlatot, jelentette ki a napokban Iancu Vespasian, az erdélyi Brassó megye közgyűlésének tanácsosa, a projektbizottság vezetője.
A Monitorul Express beszámolója szerint az érdeklődés élénk volt: 14 román és kilenc külföldi cég vásárolta meg a pályázati dokumentációt, amely a 100 millió euróra (25,3 milliárd forintra) becsült beruházás feltételeit tartalmazta.
A Brassó melletti Ghimbav jelenleg csak sportrepülőgépek fogadására alkalmas, de a közép-erdélyi régió fejlődése, az ország mértani középpontjában elhelyezkedő erdélyi nagyváros logisztikai kulcspozíciója kiköveteli magának saját légikikötő létrehozását, érvelt Radu Berceanu, a román kormány közlekedési, építésügyi és idegenforgalmi tárcájának vezetője.
George Scripcaru brassói polgármester szerint a román kormány 15 millió euróval (3,8 milliárd forinttal) vesz részt a beruházás költségeinek fedezésében. A repülőtér 146 hektáron fog elterülni, és 2008 végére már le is szállhat az első gép, tette hozzá bizakodva Scripcaru.
Bárányi Ildikó
Menedzsment Fórum
Milliárdokból fejlesztik az erdélyi reptereket
Komoly beruházások előtt áll Románia erdélyi részének repülőtér-hálózata: a kolozsvári nemzetközi légikikötő korszerűsítése márciusban kezdődik, Brassóban pedig másfél-két éven belül repülőtér épül.