1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az év utolsó negyedévében kezdődhet el az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) fesztiváltámogatási stratégiájának megvalósítása, amelynek célja egy hatékony, átlátható és tervezhető rendszer megteremtése - írja a hétfői Napi Gazdaság.

Szurmainé Silkó Mária, a szaktárca főosztályvezetője a lapnak azt mondta, hogy az eddigi rendszer átláthatatlan volt, az évente megrendezett mintegy háromszáz fesztiválról, valamint egyéb rendezvényekről nem vezettek nyilvántartást, és egységes pályázati rendszer sem létezett támogatásukra. Az évi 4-6 millió látogatót vonzó események ugyanakkor az államnak is jelentős bevételeket hoznak, így támogatásuk kiemelt feladat.

A lap fesztiválokról szóló összeállításában arról is ír, hogy az ilyen rendezvények lehetnek a legnagyobb nyertesei a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény folyamatban lévő módosításának is. Az alap járulékbevételeinek bővítéséről szóló törvényjavaslat az internet-szolgáltatások után 0,8 százalékos járulékfizetést vezetne be. A jogszabály elfogadásával jelentősen bővülnének a kulturális célú, ezen belül a fesztiváltámogatási keretek, az utóbbi mintegy ötszázmillió forinttal - számol be a Napi Gazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!