2p

Egymilliárd forintos beruházással elkészült a balatonfűzfői központú Nikecell Kft. hajdúnánási gyártóüzeme, amelyet csütörtökön adtak át a hajdú-bihari városban.

A cég idei 5,5 milliárd forintos árbevételéből egymilliárd forintot már a hajdúnánási üzem eredményez, jövőre pedig másfél milliárd forintos árbevételt remélnek az ötven személyt foglalkoztató üzemtől - mondta Kalmár Ferenc ügyvezető igazgató.

Tájékoztatása szerint a Nikecell Kft. a német Schwenk cég 100 százalékos tulajdonában van. A hajdúnánási üzem a keleti országrészt, illetve Szlovákia és Románia határ menti területeit látja el a szigetelésekhez használt nikecellel.

Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint a beruházás létrejöttéhez hozzájárult a volt állami cég sikeres privatizációja, az autópálya közelsége és a helyi önkormányzat partnersége is.

Éles András, Hajdúnánás polgármestere az avatás kapcsán kifejtette: számukra a város a fontos, s minden olyan céggel tárgyalnak, amelyek az ott élők megélhetését segítik, esélyt adnak a foglalkoztatásra. Felidézte, hogy egykoron törmeléklerakóhely volt az a terület, ahol most a Nikecell-üzemet átadták, s ez a beruházás immár a második ipari létesítmény a területen, amit hamarosan harmadik is követ.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!