2p

Európai uniós támogatással fejleszti szombathelyi gyártóbázisát az Epcos Kft., a projekt támogatási szerződését ünnepélyes keretek között a szombathelyi városházán írták alá a vállalkozás és a regionális fejlesztési ügynökség képviselői kedden.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere hangsúlyozta: a városvezetés fontosnak tartja a már betelepült cégek által végrehajtani kívánt fejlesztéseket és a hozzájuk kapcsolódó munkahelyteremtést.

Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője elmondta: az Epcos Kft. a Regionális Fejlesztési Operatív Program ipartelepítési támogatási programjának keretében nyert el sikeres pályázatával 260 millió forint vissza nem térítő támogatást, amelynek felhasználásával 960 millió forint értékű fejlesztést valósít meg a Claudius Ipari Parkban lévő gyártóbázisán.

Az ügynökég vezetője kitért arra, hogy a pályázaton két másik Vas megyei cég is nyert támogatást, de összességében regionális szinten is a szombathelyi beruházás támogatása volt a legnagyobb. Breznovits István szólt arról is, az Új Széchenyi Terv részeként a régiót érintően hamarosan újabb pályázati kiírások jelennek majd meg, telephely fejlesztésre például összesen 3,6 milliárd forintnyi támogatás áll majd rendelkezésre.

Takács Balázs, az Epcos Kft. ügyvezetője az aláírást megelőzően arról szólt, a pályázat során várhatóan július elejéig felépül egy 3757 négyzetméter alapterületű kétszintes, korszerű gyártócsarnok, amelyhez irodák és szociális helyiségek is kapcsolódnak majd. Az új üzemrészben elsősorban alumínium elektrolit kondenzátorokat fognak gyártani, amelyeket megújuló energiát hasznosító szélkerekekbe és napkollektor rendszerekbe építenek be.

A jelenleg kétezer embert foglalkoztató Epcos Kft. amely a TDK-EPC csoport tagja, a fejlesztésnek köszönhetően a dolgozói létszámot 2200 fölé emeli. Takács Balázs szólt arról is, hogy egy több éves átfogó beruházási terv keretében összesen mintegy 4,5 milliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre Szombathelyen.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!