Az olasz cég mintegy egymilliárd forintos beruházással később tovább bővíthető üzemet és logisztikai központot kíván építeni. Pillanatnyilag elsősorban kapacitásbővítő beruházásról van szó, de a jövőben lehetséges, hogy a nyugat-európai termelés egy részét is hazánkba telepítenék.
Jelenleg Budapesten és két kelet-magyarországi nagyvárosban tárgyalnak a beruházás megvalósításáról. Első ütemben egy 2,5 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot s különböző kiszolgáló létesítményeket építenek. Az üzemi területet úgy alakítják ki, hogy az később egy hasonló méretű, második gyártócsarnok felépítésére is alkalmas legyen. A tervek már több mint egy éve készen vannak, miután az üzemet eredetileg Szlovéniában szerették volna felépíteni, ám ez különböző okok miatt meghiúsult. A gyártóbázis kezdetben 60-70, később pedig mintegy 140 dolgozót foglalkoztat majd, írja a Napi Gazdaság.