2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Új gyártósort épít sóskúti üzemében, és ezzel három éven belül megháromszorozza poralapú termékeinek gyártási kapacitásait a Mapei Kft. - jelentette be Markovich Béla ügyvezető igazgató, írja a Világgazdaság.

A ragasztók, fugázók, kiegyenlítők, szigetelések és segédanyagok hazai gyártásában 15 százalékos piaci részesedésű cég 3380 négyzetméter alapterületű új gyártóegysége a tervek szerint 2008-ban kezdi meg a termelést. A Magyarországon összesen 109 főt foglalkoztató társaság, amely a kis- és középvállalkozások kategóriájában az idén a legjobb munkahely címet is elnyerte, a sóskúti gyárban dolgozók létszámát a jelenlegi 27-ről 2012-ig 46-ra tervezi növelni.

A tervezett új automata gépsor főként ragasztótermékeket, a régi pedig aljzatkiegyenlítőket fog gyártani. Az ügyvezető igazgató jelezte, hogy a cég a későbbi beruházásaihoz a következő években további területek vásárlását is tervezi. A 400 millió forint jegyzett tőkéjű Mapei Sóskúton zöldmezős beruházásban megközelítőleg egymilliárd forintból épült, és 2002 szeptemberében üzembe helyezett gyára 2003-ban több mint 18 ezer tonnát gyártott, az idei terv 37 ezer tonna; az új gépsorral az üzem termelése 61 ezer tonna lesz, míg 2012-re a tervek szerint 100 ezer tonna fölé emelkedik.

Az 1991-ben alakult Mapei Kft. az osztrák Mapei GmbH százszázalékos tulajdonú leányvállalata. Az 1937-ben Milánóban alapított csoportnak jelenleg a világ 33 országában vannak leányvállalatai, jelenleg 4800 alkalmazottat foglalkoztat, tavalyi forgalma meghaladta az egymilliárd eurót, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!