Az akvizíció márciusban indult, mintegy három hónap alatt zárult le. A bekerülési értéket részben saját erőből, részben pedig hitelből fizették. A tervek szerint a Klinikák metróállomásnál található, mintegy 25 ezer négyzetméteres épületegyüttes átalakítása egy év múlva kezdődik és mintegy másfél év alatt készülhet el. A beruházás értéke csaknem 6 milliárd forint lesz.
A főépületben, amelyet a fejlesztők megtartanak, átalakítanak és felújítanak, loft-irodák és lakások lesznek, a Thaly Kálmán utcai épületben egy három csillagos szállodát terveznek.
A földszinti passzázs kávézókkal, üzletekkel, éttermekkel, belső parkkal köti össze az Üllői utat és az orvosi egyetemnek a szomszédos telken épülő új épületét. A jelenleg a telken álló régi, romos épületeket lebontják, helyükön a kialakuló tér körül mintegy 130 lakás, valamint a hely hagyományait is megőrző kulturális-szórakoztató központ épül.
A Gestor csoport a Gerő család tulajdonában lévő vállalkozás, amely ingatlanfejlesztéssel, vagyonkezeléssel, valamint ingatlankezeléssel foglalkozik immár 17 éve.