TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Jó biznisz a kaszinó, ezt kár lett volna kihagyni.

Ahogy arról az mfor.hu elsőként számolt be, Garancsi István a Videoton futballcsapatot tulajdonló cégével beszállt a soproni kaszinóba. Az egység koncessziója 2015 végén járt le, ám alig pár hetes kihagyás után újranyithatott és a most közzétett beszámolója szerint nem is teljesített rosszul.

2016-ban ugyanis 3,4 milliárd forintos árbevételt realizált a kaszinót működtető CAI Hungary Kft., melynek döntő része a pénznyerő automatákból származik. Innen 2,8 milliárdos bevételre tett szert a cég, 561 millió az asztali nyereményjátékokból érkezett, 82 millió forint a borravaló 50 százalékát jelenti.

Kapcsolódó:
Bukást hozott a győri kaszinó első pár hónapja

Ezzel szemben kicsivel több mint egymilliárd forintot számoltak el anyagjellegű ráfordításként, melynek zöme igénybe vett szolgáltatást jelent, azon belül is a legjelentősebb tétel a pénznyerő automaták bérleti díja volt (437 millió forint), mellette 107 milliót tett ki a koncessziós díj. A 73 fő alkalmazott után összesen 340 millió forintot számoltak el személyi jellegű ráfordításként. A bérköltség alapján havi átlag 266 ezer forintos bér számolható ki.

Ezek után a pénzügyi eredmény figyelembe vételével 1,096 milliárd forintos adózás előtti eredményt realizálhatott a CAI Hungary, melyből 163,2 millió forint adót fizettek. Így 933,7 milliós nyereséggel zárta az évet a társaság, melyet a tulajdonosi határozat alapján szinte teljes egészében kifizettek osztalékként a tulajdonosoknak. Mindössze 58 millió forintot hagytak bent a cégben.

mfor.hu

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.