2p

Napokon belül megnyílnak a Svájci Alap forrásai, melynek révén Magyarország a következő öt évben 131 millió svájci frank, azaz mintegy 21,25 milliárd forint fejlesztési támogatáshoz juthat - közölte a svájci Business Club elnöke csütörtökön Pécsett.

Ralph Lederle egy, a témában tartott tájékoztatón elmondta, hogy a svájci kormány és a magyar gazdasági minisztérium képviselői két héttel ezelőtt Budapesten aláírták az erről szóló megállapodást és megbeszélték a pályázatokkal kapcsolatos részletkérdéseket.

Hozzátette: a pénzt, melynek kifizetését várhatóan már ebben az évben megkezdik, az infrastruktúra, a környezetvédelem, a kis- és középvállalkozások és a humán erőforrás fejlesztésére irányuló pályázatokkal lehet elnyerni.

"Szeretnénk, ha minél több, energiagazdálkodással, szennyvíz- és ivóvíz-hálózattal, megújuló energiákkal, biogazdálkodással, s egyebek mellett német nyelvű oktatással kapcsolatos beruházások valósulnának meg Magyarországon" - jegyezte meg a svájci Business Club elnöke.

Ralph Lederle hangsúlyozta: a pályázatokat formai szempontból az ITDH ellenőrzi, az elbírálás Svájcban, a kifizetés pedig direkt módon, a magyar kormány és az Európai Unió részvétele nélkül történik. Hozzáfűzte, a források felhasználását svájci szakemberek folyamatosan ellenőrzik.

Az elnök utalt arra, hogy Svájc lakossága egy tavaly novemberi referendumon döntött a legutóbb csatlakozott tíz uniós tagállam számára egymilliárd svájci frankos kohéziós alap létrehozásáról. A Norvég Alap mintájára létrejött Svájci Alapból Magyarország 131 millió svájci frankot kap.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!