2p

Minden egyes modelljének plug-in hibrid verzióját is árulja majd a Volvo Car Corp., és 2019-ben megkezdi első teljesen elektromos autójának értékesítését.

Eljött az ideje, hogy az elektromos autók kitörjenek a szűk piaci szegmens korlátai közül és vivőtermékké lépjenek elő, bízunk benne, hogy két éven belül a Volvo globális értékesítésének már 10 százalékát elektromos autók adják majd - jelentette ki Hakan Samuelsson a Volvo Car Corp. vezérigazgatója.

A Volvo plug-in (hálózatról is tölthető) hibrid autóinak a választéka jelenleg két modellre korlátozódik: Európában a V60 két különböző verzióját lehet kapni hibrid hajtással, Kínában pedig az S60L modellt. A két hibrid modell a Volvo globális eladásainak 1,5-2,0 százalékát adja. A Volvo a tervezett teljesen elektromos autó pontos paramétereit később hozza nyilvánosságra.

Kattintásra galéria nyílik!

A 2010 óta a kínai Geely Holdings tulajdonában lévő svéd Volvo Car Corp. teljes termékpalettájának elektromosítását a 60-as és a 90-es sorozatok hibrid verziójával kezdi meg. A program első terméke a nemrégiben bemutatott XC90 SUV hibrid verziója lesz. Az elektromosítás mellett a Volvo a kompakt modell kategóriában is bővíteni tervezi termékpalettáját egy, a Geely-vel közösen kifejlesztett új platformra építve. Az első ilyen közös kompakt modellt 2017-ben mutatják majd be. A kompakt modellplatform, a nagyobb Volvo modellekhez hasonlóan, egyaránt alkalmas lesz hibrid és teljesen elektromos hajtáslánc befogadására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!