3p

A magyarok 33 százaléka fontolgatja a lakásvásárlást a következő három évben, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 26 százalékos arányhoz képest - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A lakásvásárlást tervezők közel fele pedig hitelfelvételt is tervez. A K&H az év első 5 hónapjában 36 milliárd forint értékben folyósított új lakáshitelt, ami 37 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Jelentősen nőtt a lakásvásárlást fontolgatók aránya. 2017 első negyedévben a 30-59 éves korosztály tagjainak 33 százaléka szeretne három éven belül lakást vásárolni, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi 26 százalékos arányhoz képest. A K&H biztos jövő indexéből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 17 százaléka számít komoly érdeklődőnek, azaz, akik biztosan vagy nagy valószínűséggel lakásvásárlásra adják a fejüket a következő három évben. 

A komolyabb érdeklődők között többségben vannak a 30-asok (22%), a budapestiek (28%), és a magas jövedelműek körében (20%). A kutatás szerint 54 százalékos azoknak az aránya, akik biztosan nem vennének lakást a következő három évben, ezt a többségük azzal indokolta, hogy elégedett a meglévő ingatlannal. 24 százalék jelenleg is fizet lakáshitelt, utóbbit főleg a községekben és megyeszékhelyen élők említették (30% szemben a budapestiek 10 százalékával). Az önerő hiánya 23 százalékot tart vissza a vásárlástól. 

Kell a hitel
A lakásvételt tervezők közül mindössze 24 százalék vásárolna kizárólag önerőből vagy családi forrásból, 27 százalék pedig kisebb részben hitelt is igénybe venne. A többség, 49 százalék azonban fele-fele arányban hitelből és saját erőből oldaná meg a vásárlást, ez az arány egy évvel ezelőtt még csak 42 százalék volt. Elsősorban a 30 éves korosztály tagjai számolnak hitelfelvétellel. 
 

A 30-asok több mint felének egyébként nem volt még soha lakáshitele, míg a 40-es korosztályban 28, az ötvenesben pedig 31 százalék mondta csak, hogy soha nem vett fel lakáshitelt. A lakáshitelt soha nem igénylők aránya a fővárosban volt a legnagyobb, 59 százalékos. 
 
Emelkedőn a hitelezés
A magyarországi lakáshitelezési piac egyébként emelkedőben van, az idén májusban például a teljes magyarországi piacon 59,2 milliárd forint értékben folyósítottak lakáshiteleket a bankok, ami 2016 májusához képest 39 százalékos növekedést jelent. Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója elmondta, hogy ezzel összhangban vannak a K&H adatai, a bank ugyanis az év első 5 hónapjában 36 milliárd forint értékben folyósított új lakáshitelt, ami 37 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A szakember hozzátette, hogy 2016-ban megtörtént a hitelezési fordulat, azóta emelkedőn van a hitelpiac. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!