2p

Az összes alkalmazottját meneszti az erdélyi autópályát építő Bechtel, írja a Krónika csütörtöki száma.

Az amerikai vállalat kedden közölte az alkalmazottjait tömörítő Transilvania szakszervezettel a döntését, mely szerint megválni készül 1933 dolgozójától.

A Bechtel vezetése által a szakszervezethez továbbított dokumentum szerint március 5-én küldik szét a munkaszerződés felbontásáról szóló figyelmeztetést, ezt követően pedig húsz napon belül megkezdődnek az elbocsátások.

Az amerikai cég lépését azzal indokolta, hogy az Országos Út- és Sztrádaépítő Vállalat (CNADNR) 159,6 millió eurót nem fizetett ki neki, az összeg a december elsejéig lezajlott munkálatok ellenértékét fedezi. Emellett 130 millió lejre rúg az áruforgalmi adó összege, amit ugyancsak ki kell fizessen az állam a sztrádaépítőnek.

A szakszervezetek közölték: amennyiben a kormány nem tesz megfelelő intézkedéseket a sztrádaépítés folytatása érdekében, óriási tüntetésekbe kezdenek. A kormány január végén állt elő azon javaslattal, hogy az autópálya egyik felét közpénzből, a másik felét a Bechtel saját költségvetéséből kellene megépíteni.

Az észak-erdélyi autópálya építését 2004-ben kezdte el a Bechtel. A projekt értékét eredetileg 2,2 milliárd euróra becsülték. A munkálatok 2005-ben egy évre leálltak, emiatt a tervezett 2012-es átadási határidő egy évvel kitolódott. A Bechtel 2009 decemberében adta át a sztráda Torda és Gyalu közötti 42 kilométeres szakaszát, adja hírül a Krónika.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!