2p

A Financial Times fDi magazinja kiemelten vonzónak nyilvánította Miskolc gazdasági térségét a közvetlen külföldi tőkebefektetések szempontjából.

Az európai városok között kétévente meghirdetett versenyen Miskolc ebben a kategóriában szerzett 16. helyezésével olyan városokat utasított maga mögé, mint Varsó, Amszterdam és Koppenhága - mondta Káli Sándor polgármester sajtótájékoztatón szerdán Miskolcon.

Az fDi magazin a Financial Times csoport globális tőkebefektetésekkel foglalkozó, évente megjelenő speciális melléklete, amely világszerte mintegy 45 ezer befektető, tanácsadó számára biztosít releváns piaci információkat. A magazin kétévente meghirdeti a "European Cities and Regions of the Future" című pályázatát amelynek célja, hogy kiemelje és rangsorolja a legfontosabb befektetési helyszíneket - ismertette Káli Sándor.

A versenyre több magyar város és régió is benyújtotta jelentkezését, amelyek közül Budapest, illetve a Miskolc Holding Zrt. közreműködésével Miskolc gazdasági térsége ért el kiváló eredményeket - ezt már Halmai Gyula, a holding elnök-igazgatója ismertette.

Káli Sándor elmondta: a felmérés - amely a külföldi tőkebefektetések szempontjából legvonzóbb 25 európai helyszínt nevesítette - a bírálati kritériumok alapján Miskolcot a rangsorban az igen kedvező 16-dik helyre sorolta.

A bírálati szempontrendszer kitért a térség gazdasági potenciáljára, a vállalkozásbarát üzleti környezetre, az életminőségre, az oktatásra, a bér- és egyéb költségekre, az infrastruktúrára.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!