2p

A Magyar Alumínium Zrt. (Mal) tízéves koncessziós jogot szerzett bauxit kutatására és kitermelésére Montenegróban, a koncessziós szerződés értelmében 15,6 millió euró ráfordítással – tudta meg a Világgazdaság.

Magyarország egyetlen – bányászati érdekeltségekkel, timföldgyártó, kohászati, valamint késztermék-előállító kapacitásokkal bel- és külföldön egyaránt rendelkező – integrált alumíniumipari társasága évek óta igyekezett megszerezni a jogot, azt követően is, hogy régóta szereplője a montenegrói gazdasági életnek.

Tolnay Lajos, a Mal elnöke szerint a koncessziós szerződésnek is köszönhetően cégük 2010-től már várhatóan teljes egészében képes lesz saját tulajdonú – magyarországi, jajcei, niksici – bauxitbányáiból származó alapanyaggal ellátni timföldgyárát.

Minden bizonnyal a hosszú időre visszanyúló kapcsolatnak is köszönhető, hogy a Malnak sikerült a koncessziós jog megszerzése. A törekvés mögé állt a magyar gazdaságdiplomácia is – beleértve a legmagasabb szintet. Ezenkívül vélhetően az is komoly szerepet játszott, hogy a magyarokat nagyra értékelik a balkáni államban.

Tőkebefektetőként is előkelő pozíciót sikerült kivívnunk: hazánk 2005-ben és 2006-ban is a legnagyobb külföldi beruházóvá vált, mintegy háromszázmillió eurós – elsősorban távközlési és banki – befektetések révén. Erős a magyar jelenlét az idegenforgalomban és bányaiparban is. Zászlóshajó a Magyar Telekom, az OTP, illetve a Hunguest Hotels és persze a Mal, számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!