3p

Az INA horvát olaipari vállalat visszautasította kedden azokat a vádakat, amelyek szerint pénzt vonnának ki az Energopetrolból, és megerősítették, hogy az eddigieken túl újabb befektetéseket is terveznek a boszniai olajipari vállalatban.

A szarajevói Dnevni Avaz című napilapban megjelent írásra reagálva az INA kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "minden szerződésben foglalt kötelezettségünknek eleget tettünk az Energopetrol feltőkésítését illetően". Felhívták a figyelmet arra is, hogy egy, a bosznia-hercegovinai szövetségi kormány kérésére készült, független revizori jelentés is megállapította, hogy az INA-Mol konzorcium minden szerződésben foglalt kötelezettségének teljes egészében eleget tett.

A konzorcium az Energopetrol fejlesztésébe 150 millió konvertibilis márkát (24,2 milliárd forintot) fektetett, ebből 62,3 milliót a kiskereskedelmi hálózat korszerűsítésébe, és újabb befektetéséket tervez a következő időszakban is - állt a közleményben.

Itthon is van már zöld rendszámos autó


"Az Energopetrol töltőállomásainak mai modern kinézete, és az ott nyújtott szolgáltatások minősége arról tanúskodik, hogy a konzorcium elkötelezett az Energopetrol növekedését és fejlődését illetően" - olvasható a továbbiakban a szövegben. A közlemény szerint a lap azon állítása is hamis, hogy az INA-Mol konzorcium nyereségre tett volna szert.

A INA közleményében rámutatott, hogy a lapban említett 2 milliárd konvertibilis márka a vállalat bevétele, amely felett kizárólag az Energopetrol rendelkezett, nem pedig nyereség, amelyből a részvényesek profitálhattak volna. Az INA-Mol konzorcium kész a nyitott kérdésekben konstruktív párbeszédet folytatni a boszniai kormánnyal az Energopetrol hosszú távú sikeres működésének érdekében - írták.

A Dnevni Avaz napilap múlt héten megjelentetett cikkében arról írt, hogy a boszniai kormány szerint a horvát-magyar konzorcium nem teljesítette az Energopetrol boszniai olajvállalat adásvételi szerződésben foglalt kötelezettségeit, és hamis befektetések kimutatásával több mint 2 milliárd konvertibilis márka nyereségre tett szert, továbbá a 2006-ban többségi tulajdonossá vált INA-Mol konzorcium a 150 millió konvertibilis márkát sem fektette be a boszniai olajvállalt korszerűsítésébe. (A konevrtibilis márka, a BAM Bosznia-Hercegovinában a hivatalos fizetőeszköz, 1 BAM 160,80 forint)

A szarajevói székhelyű Energopetrol olajipari vállalat részvényeinek egyharmadát a magyar Mol, egyharmadát a horvát INA és egyharmadát a boszniai állam birtokolja.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!