Legalább 130 járművet nem tudtak eddig üzembe állítani és az is kérdéses, hogy a pihenőidők változása miatt a napközbeni menetrendet mennyire tudják majd tartani - mondta Nemes Gábor, hozzátéve: az úgynevezett kocsikiadás lassulása miatt már most sem tartható a menetrend. Kifejtette: a munka törvénykönyve számos ponton eltér az eddigi kollektív szerződéstől, így a járművek üzembe állítása sem megy olyan gördülékenyen, ez okozza a problémát. További gondot okoz, hogy a munkavállalóknak nincs munkaszerződésük és ez törvénytelen. Emiatt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél (OMMF) is panaszt tettek.
Nemes Gábor szerint minden nap ez várható és keddtől valószínűleg még erősebben jelentkezik majd a probléma. Bár a BKV már január elsejétől a munka törvénykönyve szerint működik, az ünnepek után még ritkább menetrend szerint közlekedtek a járatok.
Az MTI más forrásból úgy értesült: a viszonylatok 10-15 százalékán egyetlen jármű sem közlekedik, és voltak olyan buszgarázsok, ahol a buszok 80 százalékát nem tudták kiadni. Nem jár a 27-es, a 233-as vonalon egy busz sem, a 112-es járat esetében és a több vonalon is jelentős késések vannak.
A BKV és a szakszervezetek december 22-én jelentették be: nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért 2010. január 1-jétől a BKV a munka törvénykönyve szerint működik. Emiatt a szakszervezeti vezetők szerint olyan változás áll be a BKV-nál, amit már az utasok is érezni fognak: borulhat a teljes menetrend is.
Bár a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége december 29-én megállapodott a BKV-val egy ideiglenes kollektív szerződésről, azt a szakszervezetek 65 százaléka nem írta alá, emiatt ez nem lépett életbe. Mivel nem sikerült megállapodni a cég vezetésével, az érdekképviseletek jelentős része bejelentette, hogy január 12-től határozatlan idejű sztrájkot tartanak. A kollektív szerződésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról a tárgyalásokat hétfőn folytatják.
MTI/Menedzsment Fórum