1p

A kínai Chery autógyár 286 millió dolláros beruházással saját motorblokkgyártó üzem építését kezdte meg Kínában. A 214 ezer négyzetméteres területen a motorblokkok mellett más autóalkatrészeket, többek között főtengelyeket és kipufogódobokat is gyártanak majd.

A kelet-kínai Anhuj (Anhui) tartományban fekvő Vuhu (Wuhu) településen létesítendő üzem első üteme 2008 végére készül el, amely évi 800 ezer öntvény előállítását teszi lehetővé. A gyár 2010-es átadása után összesen hat gyártósoron évi 2,4 millió darab alkatrész gyártását tervezik.
A kínai vállalat fejlődésének akadályát az utóbbi időben a motorblokkok hiánya jelentette, amely az új üzem létrehozásával megoldódni látszik.

A Chery 24,8 százalékos növekedés mellett mintegy 381 ezer járművet értékesített 2007-ben. Előrejelzések szerint 2008-ban mintegy 480 ezer darab személyautó eladására számítanak.

A vuhui központú vállalat az eladásokat tekintve 2007-ben továbbra is Kína negyedik legnagyobb autógyártója maradt.

A Chery saját márkájú autóit főként Dél-Kelet-Ázsiába, Afrikába és a Közel-Keletre szállítják, az Egyesült Államokban és Európában azonban eddig nem sok sikerrel járt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!