A nagy gazdasági világválság idején Willamete Ersted Company néven alapították meg Portland-ben a mai Hyster cég elődjét. A családi tulajdonú vállalkozás kezdetben csörlőket és emelőgépeket gyártott, nehéz üzemeltetési körülmények közé szánt, strapabíró szerkezeteket. A cég neve egyébként a hoister szóból származik, ezt kiáltották a munkások, amikor összekötözték az emelendő árut, s az kész volt az emelésre. Így a Hyster szó váltotta le 1934-ben a régi Willamete márkanevet.
A gazdasági világválság után folyamatosan nőtt a gyártott gépek száma. A cég neve 1944-ben már Hyster Company. A háború után Danville-ben megalapították gyári emelőket készítő részlegüket, majd folyamatos terjeszkedés következett. A cég az anyagmozgató cégek közül az elsők között szerezte meg az ISO 9002-es minősítést, majd 1989-ben a NACCO konszern felvásárolta a Hyster-t.
Családi vállalkozás
Az olasz Crown egyszobás vállalkozásból nőtte ki magát a világ ötödik legnagyobb anyagmozgatógép gyártójává. A gyárat két testvér alapította, 1945-ben. A cég ma is az alapító család vezetése alatt áll, jelenleg a negyedik generáció irányítja. A Crown eredetileg hőmérséklet-szabályzókat gyártott, majd a televíziózás térhódításával elektronikai cikkeket, s több profilváltás után 1957-ben anyagmozgató gépeket kezdtek gyár-tani. Hamarosan a cég a leggyorsabban fejlődő anyagmozgatógép-gyártójává vált, ma azonban csak elektromos hajtású gépeket készítenek. Értékesítési láncuk óriási, közel száz külföldi városban vannak jelen. A Crown 1980ban bemutatta oldalemelésű gépét, amely akkor merész, de sikeres lépésnek bizonyult.
Mozgatástörténet
Az anyagmozgató gépek piacán a több nagyobb konszern mellett kisebbek is jelen vannak. A gép neve azonban nem tükrözi, hogy kinek a tulajdonában van a cég, amelyik gyártotta. Az összekevert kirakós játékhoz hasonlító világpiac résztvevőit történetük, s érdekeltségeik vázolásával próbáljuk meg bemutatni.