3p

Kénytelen felfüggeszteni tízmilliárd forintos munkaerő-piaci programját a munkaügyi minisztérium, mivel az eddig befutott támogatási igények kimerítették a pénzügyi kereteket.

Szeptember 14-i hatállyal felfüggesztik az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatására irányuló "Munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű központi munkaerő-piaci programot, így a programterveket csak jövő hétfőig fogadják be.

Igények 12 milliárd forint értékben

A programtervek befogadását azért kellett felfüggeszteni, mert a már megítélt és a beérkezett, de még el nem bírált támogatási igények megközelítik a 12 milliárd forintot és még további programtervek beérkezése is várható, mondta el az MTI-nek Réthy Pál, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) foglalkoztatási és szolgáltatásfejlesztési főosztályának helyettes vezetője.

A Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületének (MAT) áprilisi döntése alapján a program keretében 2009-ben 10 milliárd forintra lehet kötelezettséget vállalni, a 2010. évre áthúzódó kötelezettségvállalás pedig nem haladhatja meg a 2009. évi keret 20 százalékát. Réthy Pál elmondta, hogy jelenleg 181 befogadott, még elbírálás alatt álló programterv van, ezekben 2 milliárd forintot meghaladó támogatási igény szerepel.

48 ezer munkahely menekül meg 

Tájékoztatása szerint szeptember 10-ig az FSZH és a program értékelését segítő, a MAT oldalainak képviselőiből álló Szakértői Bizottság véleménye alapján 769 munkáltatói igény támogatására tettek javaslatot a szociális és munkaügyi miniszter felé. A program keretében közvetlenül támogatott létszám meghaladja a 27 000 főt, amely a támogatott munkaadók esetében közel 48 000 fő munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá.

A regionális munkaügyi központok eddig 754 támogatási szerződést kötöttek, a szerződésekben 7 milliárd forint összegben vállaltak kötelezettséget. A pályázók főként munkahelymegőrző bérköltség támogatást és részmunkaidős foglalkoztatás támogatást igényeltek.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) februárban indította "Munkahelyek megőrzéséért" című programját. A program a munkahelyek megőrzésével, az ezzel összefüggő munkaszervezési intézkedésekhez kapcsolódó támogatások biztosításával, a létszámleépítésben érintett munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javításával, új munkahelyen történő ismételt munkába helyezésével, az ezzel kapcsolatos munkaerő-piaci képzés támogatásával, a munkába helyezést közvetlenül elősegítő szolgáltatások biztosításával és a munkaerő mobilitásának növelésével járul hozzá az érintett munkáltatók foglalkoztatási szintjének megtartásához.

A "Munkahelyek megőrzéséért" programban a regionális munkaügyi központ az átmeneti gazdasági visszaesés következtében támogatási igényét bejelentő munkaadóval közösen munkaerő-piaci programot dolgoz ki. A programterv-támogatásról a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal és a Szakértői Bizottság javaslata alapján a szociális és munkaügyi miniszter dönt.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 2.3.3  konstrukciójában a vállalkozások vissza nem térítendő támogatásként a csökkentett munkaidejű foglalkoztatás mellett képzési támogatást, valamint bérköltség támogatást igényelhetnek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!