Több mint 16 millió munkaóra, azaz 193 millió font vész kárba naponta Nagy-Britanniában az Office Angels legújabb kutatása szerint. A felmérés készítői arra keresték a választ, mi vonja el leginkább a titkárnők és egyéb asszisztensek figyelmét a munkahelyi tennivalóktól. A britek már korábban is előszeretettel vizsgálták, mivel töltik munkaidejük bizonyos hányadát a dolgozók, de eleddig olyan kutatás még nem született, amely arra kereste volna a választ, mi zökkenti ki leginkább a gondolkodásból a munkavállalókat.
A megkérdezettek válaszai alapján az emberi természethez kötődik a legtöbb, mások idegesítésére alkalmas tevékenység. A nők 73 százalékát leginkább a hangos, csevegő munkatársak térítik el a tennivalóktól, míg ez az arány a férfiaknál mindössze 67 százalék volt. A köhögő, krákogó, torkát köszörülő kolléga is nemkívánatos 44 százalék véleménye szerint, de mindez kevés volt a dobogós helyezéshez.
Az első tíz legirritálóbb „munkaelvonó módszerek” a felmérés szerint a következők: hangos kolléga, őrizetlenül hagyott mobiltelefon, értelmetlen megbeszélések vagy kérdések, köhögő kollégák, új email érkezése, íróasztalnál ebédelőket körbelengő szagok, csevegő programok, iwiw-típusú oldalak, meghívás egy csésze kávéra vagy teára, áramkimaradás.