A gyárban folytatott augusztus 20-i munka technológiai szükségességével is a jelenlegi munkaügyi vizsgálat foglalkozik, erről a témáról is csak a vizsgálat zárásakor tudnak információkat adni - tette hozzá a szóvivő.
A vizsgálatra többek közt azért került sor, mert a Hankook munkatársai az augusztus 20-i nemzeti ünnepen is dolgoztak. A gumigyártó cég állítólag engedélyt kapott a munkaügyi minisztériumtól a munkaszüneti napi foglalkoztatásra, de erről a szaktárcánál nem tudnak.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön az MTV Nap-kelte című műsorában azt mondta: "a Hankooknak kutya kötelessége minden jogszabályt betartani Magyarországon. Ez feltétele annak is, hogy maradéktalanul megkaphassa azt az állami támogatást, amit kapott azért, mert 130 milliárd forintot fektet be Magyarországon. Ha ezt nem teszi meg, sokszoros büntetésre és ráadásul a támogatások egy részének elmaradására kell számítania".
A Hankooknak nem ez az első ügye a munkaügyi hatóságnál. A cég korábban, pünkösdkor is berendelte a dolgozókat, a felügyelőség már ekkor vizsgálatot rendelt el, ami szeptember közepén zárul. Sajtóértesülések szerint a munkaidőre vonatkozó szabályok megsértése miatt akár 8 millió forintra is büntethetik a szabálysértő munkaadót. Visszaesőként pedig már 20 millió forint is kiszabható.
A cég ellen júliusban munkaügyi vizsgálat is folyt, a szakszervezet bírósági eljárásra készült. Az érdekvédők arra panaszkodtak egyebek mellett, hogy szabálytalanok a fizetések és az elszámolások, valamint törvénytelen elbocsátások történtek. A menedzsment azonban nem is tárgyalt velük.