2p

Több szabálytalanságra is bukkantak a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szakemberei a kedden tartott átfogó vasúti ellenőrzés során - derül ki a hatóság szerdai közleményéből.

Az NKH kedden átfogó vasúti ellenőrzést tartott három helyszínen, Füzesabonyban, Kiskunlacházán és Kiskunfélegyházán a MÁV Zrt. biztonságirányítási rendszerének működésével kapcsolatban a magyarországi vasúthálózaton közlekedő vonatok esetében. Az ellenőrzés kiterjedt a vonatok túlterhelésére is.

Füzesabony állomáson az ellenőrzés megállapította, hogy a megállított vonat besorozott járművein kiszóródott árut találtak a szerkezeti elemek közötti rések miatt. Tekintettel arra, hogy a kavics folyamatos kiszóródása veszélyezteti a közlekedés biztonságát, az NKH munkatársai elrendelték az áru letakarítását és megigazítását.

A közlemény szerint azért volt veszélyes a kiszóródó kavics, mert a másik vágányon közlekedő vonat oldalablakainak vagy a vasúti átjárókban álló közúti járművek sérülését okozhatja, illetve veszélyt jelent az állomásokon az áthaladó tehervonat közelében tartózkodó személyekre is.

Kiskunlacháza állomáson két közlekedő vonatot ellenőriztek, amelyek közül az egyik szerelvényben hat szlovák belföldi kocsi engedély nélkül közlekedett. Az NKH ezen kocsik továbbközlekedését megtiltotta, és rendelkezett a vasúti kocsik kisorozásáról.

A harmadik helyszínen történt mérlegelés során megállapította a közlekedési hatóság ellenőre, hogy a vonatba sorozott kocsik közül egy kocsi 1,2 tonnával meghaladta a maximálisan szállítható tömeget. Ezért elrendelte a vonat lassabb közlekedését.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!