1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A második számú német diszkont kiskereskedelmi vállalkozás, a Lidl Svájcban, majd az Egyesült Államokban is szeretne terjeszkedni, nem mellékesen hazájában is összesen ezer új egység megnyitását tervezi. A Lidl anyavállalatának vezetője nyilatkozatában közölte, hogy a múlt évben a Lidl forgalma - a csoporthoz tartozó Kaufland üzletekkel - 50 milliárd eurót ért el, azaz 5,8 százalék körül növekedett.

A Focus című német lapban az illetékes elmondta, hogy már elkezdték a felkészülést első üzletük megnyitására az Egyesült Államokban, amely a tervek szerint 2012-ben lesz. Jövőre vonulnak be Svájcba, összesen 80 üzlettel - tette hozzá.  

A németországi tervek kapcsán közölte, hogyha az ezer egységet megnyitják, akkor körülbelül egyforma piaci erőt képviselnek majd örök helyi diszkont riválisukkal, az Aldival.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!