3p

Tartós fejlődési pályára állt a lízingpiac, elsősorban a kis- és középvállalkozások (kkv) eszközfinanszírozása került a szövetség tagvállalatainak fókuszába - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség tavasszal megválasztott új elnöke.

Az elnök elmondta, tavaly jelentős növekedés, az első negyedévben pedig stabil teljesítmény jellemezte a lízingpiacot. Úgy vélte, mivel a lízingkonstrukciók rugalmasak és olcsók, ezért megfelelő alternatívát jelentenek a kis- és középvállalkozások finanszírozásában a banki hitelek mellett. Rámutatott: a szervezet kiemelten fontos feladatnak tekinti a lízing ismertségének és elismertségének növelését. Hozzátette azt is, hogy a növekedés motorjai a gazdasági bővülés, és az alacsony kamatok lehetnek.

Nyikos Katalin kiemelte: a gépek és termelő berendezések finanszírozásban is komoly tér van a bővülésre, miközben a következő években az ingatlanpiac élénkülésével párhuzamosan az ingatlanlízing részesedése is nőhet.

A szövetség arra számít, hogy a személyautó-flottapiac is bővülni fog Magyarországon, jelenleg ugyanis a nyugat-európai szinthez képest nagyon alacsony a flottakonstrukciók aránya a piacon. Az elnök szerint stabilizálódott a magyarországi lízingpiac: az év első negyedében a finanszírozott összeg 111 milliárd forint volt, az elmúlt év első negyedében elért 107 milliárd forinttal szemben, ami közel 6 százalékos növekedés.

Kiemelte: több szegmensben is tovább emelkedett az egy szerződésre jutó átlagos finanszírozott összeg, az agrárlízing esetében például több mint 20 százalékos volt a növekedés. Az első negyedévben az egy szerződésre jutó finanszírozott összeg átlagosan 6,32 millió forint volt, ami 7,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A lízingpiaci szegmenseket tekintve a személygépkocsik, kisteherautók és motorkerékpárok területén a finanszírozott összeg 28 százalékkal, 38 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben. A flottapiacon a teljes finanszírozott összeg 20 milliárd forintról 17 milliárd forintra csökkent, az egy szerződésre jutó átlagos összeg azonban a flottapiacon 22 százalékkal, 6,7 millió forintra emelkedett. A busz- és tehergépkocsik esetében a finanszírozott összeg 3 százalékkal, 33 milliárd forintra emelkedett a múlt év első negyedéhez képest.

Nyikos Katalin elmondta: a lízingpiac számára a járműfinanszírozás továbbra is fontos pillér, miközben a tagvállalatok egyre jobban koncentrálják az erőforrásaikat arra, hogy a kis- és középvállalkozások eszközigényeit finanszírozzák. Emellett az egyre erősebb agrárfinanszírozási versenyben is jelentős szerepre törekednek a lízingvállalatok - jelezte.

Így újul mg a pesti Duna-part

Kiemelte: a lízingpiac a jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) is sokat köszönhet, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelprogramjai negyedévről negyedévre 20-25 százalékát adják a piacnak a finanszírozott összeget nézve. A jegybanki hitelprogramban az első negyedévben 23 milliárd forintot helyeztek ki a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai. Fontos, hogy a mélyponton lévő alapkamatszint miatt kialakult alacsony kamatkörnyezet a korábbinál jóval olcsóbbá tette a lízingkonstrukciókat. Az nhp azonban a piaci versenyt csökkentette, és kedvezőtlenül hat a finanszírozási kockázatok beárazására - mondta a lízingszövetség elnöke.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!