2p

Másfél milliárdos hűtőház-beruházásokba kezd a közeljövőben a miskolci székhelyű Szemerey Transport Zrt. A hűtőkocsikkal hússzállításra specializálódott cég arra törekszik, hogy saját létesítményekkel váltsa ki bérelt hűtőházait Miskolcon, Győrben és Debrecenben, valamint bővíteni kívánja budapesti telephelyét is, írja a Világgazdaság.

A szinte kizárólag belföldi fuvarozást végző 950 fős társaság ebben az évben egyszer már kiadott 1,5 milliárd forintot járműállományának minőségi cseréjére és bővítésére, így 50-nel 650-re emelkedett a gépkocsiflottája.

Amint a cégtulajdonos, Szemerey Lóránd mondja: az elmúlt évben 8,9 milliárd forintos árbevételt értek el, s az eddigi forgalmi számok alapján az idei 10,5 milliárdos terv is megvalósulni látszik.

Az 1990-ben családi speditőrvállalkozásként indult Szemerey Transport már a rákövetkező évben megvásárolta első járműveit. A hűtött áruk szállítását 1995-ben kezdték meg, ma pedig a cég 1–24 tonnás gépkocsijainak kétharmad része hűtőkocsi.

A cég középtávon arra törekszik, hogy kiszélesítse szolgáltatásainak körét az élelmiszer-logisztikára a tej és tejtermékek kezelésétől a szárazáru fogadásáig, kiszállításáig. Mert igaz, hogy az élelmiszer-kereskedelmi vállalatoknak vannak saját logisztikai központjaik, de nagyon sok az olyan bolt, amelyet még elláthatna Szemerey valamelyik logisztikai központja, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!