3p

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint meredeken romló eredményekről ad számot jövő héten esedékes beszámolójában a Tesco.

A The Sunday Times piaci forrásainak várakozása szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi vállalat működési szintű eredménye a cég idei pénzügyi évének augusztussal zárult első felében valószínűleg nem érte el a 400 millió fontot (170 milliárd forint). A tavalyi azonos időszakról a szupermarket-hálózat 916 millió font működési eredményt jelentett.

A Cantor Fitzgerald pénzügyi szolgáltató cég egyik szakelemzője azt jósolta, hogy a Tesco szerdai beszámolójában legfeljebb 330 millió fontos féléves eredmény szerepel majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Tesco egész évi működési eredménye egymilliárd font alatt lehet, miközben "több mint 17 milliárd font adósság kiált átstrukturálás után (...) Hogy fogják törleszteni ezt az adósságot, ha egymilliárd fontot sem termelnek?".

A magyar Tesco legutóbbi beszámolója szerint a 2014. márciusától 2015. márciusági tartó pénzügyi évben 68 milliárd forint veszteséget könyvelt el, amely 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 43,1 milliárdnál.

Az HSBC bankcsoport egyik elemzője azonban, aki 385 millió font működési eredményt jósolt a Tesco pénzügyi évének első felére, úgy vélekedett, hogy hosszú távon a Tesco kerül ki győztesen a brit piacon versengő nagy szupermarket-hálózatok vetélkedéséből, mivel puszta súlyánál fogva képes lesz jobb megállapodásokat kötni beszállítóival.

A Tesco a tavalyi teljes pénzügyi évét évszázados történetének eddigi legrosszabb eredményével zárta: a vállalat a vártnál sokkal nagyobb, 6,38 milliárd fontos (2800 milliárd forintos) adózás előtti veszteséget jelentett 2014-2015-ről. A Tesco vezérigazgatója, Dave Lewis már tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég első lépésként bezárta 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését, és a múlt hónapban bejelentette, hogy 4 milliárd fontért eladja dél-koreai üzlethálózatát. A Tesco - a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - tavaly rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálattal súlyosbított pénzügyi évet hagyott maga mögött. A cég egy éve bejelentette, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (115 milliárd forinttal) becsülte túl.

A Tesco átfogó vizsgálatot indított a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecsléseket, emellett a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) bűnügyi eljárást is indított a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.

A Tesco nemrégiben, egy köztes eredményjelentésben közölte, hogy Közép-Európában jórészt befejeződött az eddig országonként fenntartott vállalatvezetési csoportok egyesítése egyetlen regionális vezetési központtá. A cég ettől jelentős megtakarítást vár, és közleménye szerint ezt fogyasztói termékkínálatának fejlesztésére fordítja.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!