A MÁV Cargo értékesítése a terveknek megfelelően zajlik, a privatizáció iránt jelentős szakmai és pénzügyi befektetői érdeklődés mutatkozik, konkrét érdeklődőket azonban Dióssy nem kívánt megnevezni. Annyit lehet tudni, hogy az érdeklődők között van az osztrák államvasút (ÖBB), amelynek elnöke, Martin Huber kedden Bécsben sajtótájékoztatón megerősítette, hogy pályázni akarnak a MÁV teherfuvarozási üzletágára, és cégük néhány éven belül Kelet-, Délkelet-Európa első számú teherfuvarozója akar lenni. Szakértők szerint minden bizonnyal érdeklődik majd az orosz és a német vasút is.
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke többször is szorgalmazta, hogy a MÁV Cargo Zrt. privatizációjában szerepet kapjon a tőzsde is, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban viszont az MTI-t úgy tájékoztatták, hogy a tőzsdei értékesítés nem szerepel a tervek között.
Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. elnöke áprilisban úgy nyilatkozott, hogy a tervek szerint kétfordulós nemzetközi pályázatot írnak ki, és az év végéig befejeződik a tranzakció. Az elnök jelezte, hogy MÁV Cargo részvényeinek értékesítésére a privatizációs törvény ugyan nem vonatkozik, de annak szabályait követni fogják.
A kormány 2006. július 5-iki ülésén döntött a MÁV Cargo értékesítéséről. A MÁV 2006. december 7-én indított gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárást a MÁV Cargo Zrt. privatizációjában közreműködő tanácsadó kiválasztására, amit a CA-IB Zrt. vezette Pro Cargo konzorcium nyert meg az idén februárban. A MÁV Cargo Zrt. - önálló működésének első évében - 2006-ban 93 milliárd forint árbevételt és 2,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért.
Tavaly a MÁV Cargo részesedése a magyarországi árufuvarozási piacon mintegy húsz százalék, a vasúti árufuvarozásban 82-83 százalék volt. A társaság 2006-ban megközelítően 47 millió tonna árut szállított, ami hat százalékos teljesítménynövekedés az előző évhez képest. A társaság árbevételén belül tíz százalékkal nőtt a fuvardíjbevétel, ami 2006-ban 77 milliárd forintot tett ki. A nemzetközi áruforgalom részaránya a cégen belül 75 százalékot tesz ki, az arány további növelése a cég tervei között szerepel.