2p

Több mint nyolcmillió utas fordult meg a ferihegyi repülőtéren 2006-ban, ez 4,2 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Júniustól egyébként újabb menetrendszerinti járattal bővül a budapesti kínálat: Jordánia fővárosába, Ammanba indít gépeket a Royal Jordanian légitársaság.

8 267 000 utas fordult meg Ferihegyen 2006-ban, 4,2 százalékkal több, mint 2005-ben. Decemberben a Budapest Airport 520 521 utast szolgált ki, 2109-cel, azaz 0,4 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. A repülőgépmozgások száma 5,4 százalékkal csökkent az év utolsó hónapjában, összesen 8787-et regisztrált a Budapest Airport. 2006-ban 126 947 fel- és leszállás volt Ferihegyen, ami 0,5 százalékkal több, mint 2005-ben.

"A hazai turizmust negatívan érintették az őszi zavargások. Nagyon reméljük, hogy a decemberi forgalomban tapasztalt növekedés már egy új korszakot jelez, azt, hogy a turizmus ismét felszálló ágba került" - mondta Stewart Wingate, a Budapest Airport vezérigazgatója. "A zavargások ellenére Ferihegyen tavaly több mint 330 ezer utassal többet szolgáltunk ki, mint 2005-ben. Szeretnénk fenntartani ezt a kedvező növekedési trendet, ezért továbbra is azon dolgozunk, hogy több légitársaságot, több utast vonzzunk Budapestre, és hogy a Budapest Airportot Közép-Európa legsikeresebb repülőterévé alakítsuk."

2006-ben a legnépszerűbb desztinációk London, Frankfurt, Párizs, Amszterdam és München voltak. Az utasok 33 százaléka magyar állampolgár, 9,5 százalékaa német, 7 százaléka brit, 5 százaléka amerikai és 4 százaléka francia volt.

Jordániába is utazhatunk Ferihegyről

Június 2-tól menetrendszerinti légi kapcsolatot teremt Jordánia fővárosa, Amman és Budapest között a Royal Jordanian. A légitársaság EMR-195-ös, 100 fős repülőgépe kedden és szombaton teszi meg a mintegy két órás utat.

A Royal Jordanian a legújabb légitársaság Ferihegyen, ezzel 53-ra emelkedett a Budapest Airportról menetrend szerint közlekedő légitársaságok száma. Amman pedig a budapesti repülőtér legújabb célállomása, így már a Közel-Kelet városai közül Bejrútba, Damaszkuszba, Tel-Avivba, Teheránba és Ammanba lehet eljutni repülővel átszállás nélkül.

A Közel-Kelet és Magyarország közötti utasforgalom a ferihegyi reptér forgalmának 3,4 százalékát adta 2006-ban. Tavaly összesen 240 973 utas érkezett Közel-Keletről Budapestre repülőgéppel.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!