3p

A Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában okozott valamilyen fennakadást a munkabeszüntetés.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteken délután közölte, hogy a munkabeszüntetést tartanak a Tescónál. A sztrájk pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig tart.
 
A szakszervezetek 25 százalékos - összesen 14 milliárd forint ráfordítást igénylő - béremelést követelnek, és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen.
Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.
                       
Palkovics Imre (k) és Bubenkó Csaba (j) sajtótájékoztatót tart a Tesco-sztrájkról (Fotó: MTI-Balogh Zoltán)
           
A Tesco arról adott tájékoztatást, hogy bezárt a bicskei, a kazincbarcikai, az ózdi, a paksi, a hatvani, a tapolcai és a miskolci hipermarket, Budapesten négy, Győrben kilenc, Debrecenben egy kisboltot csuktak be a munkabeszüntetés miatt.
 
Az áruházlánc közleményben cáfolta a budapesti Fogarasi úti Tesco bezárásáról megjelent híreket, miként azt is, hogy magyarországi üzleteik bezárását terveznék. Leszögezték azt is, a munkaadó tiszteletben tartja a szakszervezetek jogát a sztrájkhoz.
                               
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón példátlanul sikeresnek nevezte a sztrájkot a Tescónál, miután a két kereskedelmi szakszervezeten kívül a dolgozók szép számmal csatlakoztak a munkát beszüntetőkhöz. Hozzátette, a szövetség hatfős jogász bizottságot küld segítségül arra az esetre, ha valakit a sztrájk miatt esetleg elbocsátanának vagy retorzió érné.
 
Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, sok helyen látták, hogy diákokat vagy ismeretlen helyről érkezett munkavállalókat állítottak be a sztrájkolók helyére, de úgy értesült, hogy az ő munkaidejük is le fog járni a nyitva tartási idő vége előtt, így ezt követően valószínűleg ezzel a megoldással sem tudják fenntartani az áruházak működését azokon a helyeken, ahol még nyitva kellene tartani.
                                   
A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon a Tesco a legnagyobb kiskereskedelmi cég. A Trade magazin felmérése szerint tavalyi teljesítménye alapján a Tesco Global Áruházak Zrt. áll az FMCG (fast-moving consumer goods), a gyorsan forgó fogyasztási cikkek piacának toplistája élén, közel 790 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal.
 
A Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) 2500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) pedig mintegy 1000 tagja van.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!