2p

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségnél már negyven város jelezte: örömmel látnák az indiai gumiipari vállalat, az Apollo Tyres kétszázmillió eurós zöldmezős beruházását.

Az ITD Hungary keddi közleménye szerint az Apollo múlt heti bejelentése óta - miszerint úgy döntött, visszavonja a Gyöngyösön létrehozandó Európai Gyártási és Fejlett Technológiai Központtal kapcsolatos kezdeményezését - több írásbeli illetve informális jelzés érkezett Magyarország különböző városaitól, településeitől, hogy befogadnák a beruházást.

A beruházás befogadására jelentkező települések főbb paramétereit vizsgálja, majd értékeli az ITD Hungary. Így figyelembe veszik a települések elhelyezkedését, az elérhető szolgáltatásokat, a hagyományos iparágak mellett a jelentősebb cégeket is. Fontosak a rendelkezésre álló iparterület általános jellemzői is, például a méret, a bővíthetőség, az építési szabályok.

Az ügynökség értékeli az iparterület megközelíthetőségét, szempontként kezeli a közművesítést, a környezeti adatokat, a telek-, épületárakat, a helyi adókat is.

Fontos szempont továbbá a térség munkaerőpiaci helyzete - olvasható a közleményben.

A városok adottságait az ITD Hungary összeveti a befektető  igényeivel, az ezeknek leginkább megfelelő települések kerülnek  fel a befektetőnek átadott ajánlati listájába.

Az Apollo feltétele volt, hogy a telephely legfeljebb egy óra alatt megközelíthető legyen a fővárostól autópályán. Kritériumként jelölték meg, hogy tulajdonilag és besorolásilag is rendezett, megfelelő méretű ipari park álljon rendelkezésre, valamint szakképzett munkaerő.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!