2p

Túl sokba kerül a fogyasztók számára, ha pénzügyi szolgáltatót akarnak váltani, emiatt gyengül a verseny ebben a szektorban - hangzott el a Réczicza White and Case LLP ügyvédi iroda által szervezett versenyjogi rendezvényen kedden Budapesten.

Kováts Surd, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) irodavezetője a bankváltásról szóló jelentést ismertetve elmondta: a fogyasztók szabadsága többnyire kimerül a szerződéskötéskori választásban. A fogyasztók a már meglévőt nem tudják átváltani kedvezőbb feltételű pénzügyi termékre, mivel az túl sokba kerül. Hozzátette: a helyzetet oldotta valamelyest az a törvény, amelyet már a vizsgálat készítése után fogadott el a parlament, és amely lehetőséget ad az ingyenes felmondásra is.

A törvény szerint a jelzálog hitelnél azonban ilyenkor is érvényesítheti költségeit a bank. Ha az ügyfél a meglévőnél kedvezőbb feltételű hitelt talál, de a bankja nem szigorít a kondíciókon, nincs lehetőség bankváltásra. A választásnál a termék összehasonlítások adhatnak segítséget - hangzott el a rendezvényen.

A versenyhivatal vizsgálatot készített az elektronikus médiáról is. Eszerint felülvizsgálatra szorulnak a csatorna alapítást korlátozó jogszabályok.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ugyan nem talált egyedi versenyfelügyeleti eljárásra okot, ugyanakkor versenyélénkítő javaslatokat tett - mondta Kovács Anita, a GVH irodavezetője. Az egyik megállapítás szerint a nézettség és a reklám ára között nem volt mindig egyértelmű kapcsolat. A GVH arra is felhívta a figyelmet, hogy a kis kereskedelmi tévék nézettségének mérése nem a legpontosabb.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!