A helyi német külkereskedelmi kamarák megállapítása szerint a beruházási feltételek összességében messzemenően megfelelnek a német beruházók várakozásainak, még akkor is, ha egyes kérdésekben voltak már elégedettebbek is.
A térség 15 országában – az Európai Unió új tagállamaiban, valamint a Nyugat-Balkán országaiban – működő német külkereskedelmi kamarák már negyedik ízben kérdeztek meg mintegy 1.000 vállalatvezetőt a konjunktúrára vonatkozó vélekedésükről, valamint a helyi beruházási környezetről. A felmérésnek már az is kiemelt jelentőséget kölcsönöz, hogy a régió az egyik legfontosabb gazdasági térség Németország számára.
Közel 100 milliárd euróval már ma is mintegy 9 százalékot képvisel ez a térség Németország teljes közvetlen külföldi tőkebefektetéseiből – ez ötszöröse a Kínában eszközölt német beruházásoknak. A közép-kelet-európai régió a német külkereskedelemből pedig egyenesen 12 százalékkal részesül, ami több, mint az Amerikai egyesült Államok és Kína összesen.
Közép-Kelet-Európa német beruházói hűek beruházásuk kiválasztott helyszínéhez: négy vállalat közül több mint három ma is újból ugyanazt a helyszínt választaná. Ez az arány évek óta viszonylag stabil, és egyaránt megerősíti egyrészről az általános elégedettséget a gazdasági környezettel, valamint a közép-kelet-európai térségben végrehajtott német beruházások stratégiai jellegét.