2p

A Mol valószínűleg nem jelent be kárigényt a januári orosz-fehérorosz vita miatt kialakult akadozások miatt, mivel a válság nagyon gyorsan megoldódott, s ezért csupán minimális technikai költségeket kell elviselnie – közölte Alács Lajos, a társaság stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója. A Mol a stratégiai készletekből piaci áron kapott olajat.

A Mol január elején mintegy tízezer tonna stratégiai olajkészletet használt fel a válság miatt, amit január végig tölt vissza tárolókba. A visszatöltésre a szabályok szerint a Molnak 6 hónapja van, de a cégnek elemi üzleti érdeke, hogy a visszatöltés minél hamarabb megtörténjen mondta az igazgató.

Magyarországnak nagyon jól működő kőolajrendszere van, ezért mindig megfelelően tud és tudott reagálni a kialakuló problémákra - mondta pénteken háttérbeszélgetésen.

Magyarországon összesen 547 ezer tonna kőolaj van a stratégiai tárolókban, míg a már finomított késztermék stratégiai mennyisége 645 ezer tonna. A kőolaj több mint egy hónapra elegendő, míg a teljes készlet 90 napra.

Kőolajat Tiszaújváros és Százhalombatta térségében tárolnak, készterméket szintén e két település körzetében, illetve Vámosgyörk, Mád, Szajol, Algyő, Csepel, Komárom, Celldömölk, Pécs és Székesfehérvár térségben. Az olajtartalékot Magyarország 1993 és 1995 között halmozta fel.

A Molnak december végén 250 ezer tonna volt a technikai olajkészlete, míg a késztermékkészlet mennyisége üzleti titkot képez. A cég saját olajkészletének mennyisége folyamatosan változik, s átlagosan három napra, illetve egy hétre elegendő.

Alács Lajos elmondta: mivel ezek a mennyiségek sokáig kielégítik a keresletet, egy elhúzódó válság eseté lenne idő az alternatív források kialakítására, s más módon, például az Adria vagy a fekete tengeri, ukrán Odessa-Brody vezetéken beszerezni az olajat.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!