A részvényesek nyolc százalékát sikerült eddig az orosz-ellenes egységbe tömöríteni, ami egyelőre csupán arra elég, hogy a hangjukat hallassák, ám Oleg Gyeripaszka terveit, nem fogják tudni keresztülhúzni.
Az előzetes információk szerint a kanadai Magna International 76,83 dolláros részvényenkénti áron bocsátana ki részvényeket, amelyeket a Gyeripaszka tulajdonában lévő Basic Element cég részlege vásárolná meg, összesen 1,54 milliárd dollárt értékben. Az orosz befektető így 20 százalékos tulajdonrészt szerezne a társaságban.
Kanadai befektetők egy csoportja azonban erősen ellenzi az ötletet, és a társaság alaptőke emeléséről döntő közgyűlésen megpróbálják megtorpedózni a tervet. A probléma az, hogy a tiltakozók eddig csak a szavazatok 8 százalékát alkotják, miközben a társaság legnagyobb részvényese Frank Stronach mindenképpen tulajdonostársként szeretné látni az orosz milliárdost.
A két nagy tulajdonos ráadásul már le is osztotta a lapokat, hiszen a tervek szerint a cég vezetője továbbra is Frank Stronach marad. A Stronach Trust és Gyeripaszka pedig egyaránt hat-hat személyt delegál majd a Magna igazgatóságába.