Az átalakítások közvetve vagy közvetlenül a Dunaferr több mint 8.000 foglalkoztatottját érintik - mondta Natalja Basinszka a cég gazdálkodási vezérigazgató-helyettese. Közölte: "nem történt leépítés, csak a természetes fogyás csökkenti a létszámot. A leányvállalatok minden dolgozóját változatlan feltételekkel vette át a Dunaferr Zrt. Ugyanakkor az integráció minden lépését egyeztettük az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-vel (ÁPV)" - tette hozzá.
"Úgy tűnik, hogy a dolgozókat jól felkészítettük, és nem számítunk a továbbiakban sem problémákra" - mondta a vezető. A Dunaújvárosban nemrégiben átadott dél-koreai tulajdonban lévő Hankook gumigyár sem szívott el munkaerőt a Dunaferrtől - tette hozzá.
A csoport átalakítása várhatóan a költségcsökkentés mellett a központosított beszerzés, értékesítés és a pénzügyi menedzsment területén hozza majd a legnagyobb eredményt - mondta Natalia Basinszka. Az integráció hatására legalább évi két-három százalékkal csökkennek a költségek, és az átalakítással járó egyszeri költségeket pedig kétszer-háromszor haladja meg az ebből származó nyereség - tette hozzá a gazdálkodási vezérigazgató-helyettes.
Hangsúlyozta: a cégcsoport átalakítása biztosítja a feltételeket a stratégiai elképzelések megvalósításához, amit a következő évek mintegy félmilliárd euró értékű beruházásai alapoznak meg. "A Dunaferr a 2005. évi adatok alapján a bruttó hozzáadott érték szerint Magyarország 11. vállalata, de a 2006. évi gazdálkodás alapján remélem legalább négy hellyel előbbre kerülünk" - mondta.