2p

Nem sok ember rendelkezik milliárdos vagyonnal, még kevesebben mondhatják el, hogy egyetlen hét alatt a tulajdonuk értéke 4,3 milliárd dollárral csökken. Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának ez is sikerült.

Az amerikai tőzsdék pénteken immár kilencedik napja zártak veszteséggel. Hasonló mozgást mutatott az egyik legnagyobb technológiai vállalat, a Facebook részvénye is, amely ráadásul csütörtökön az átlagnál is nagyobbat esett. A vállalat papírjai ugyanis – bár napközben jóval nagyobb mínuszban is álltak, végül – 5,5 százalékos árfolyamveszteséget szenvedtek el, miután a bevételek lassuló növekedési ütemét prognosztizáló beszámolót tett közzé a társaság.

Eladó Elvis Presley egykori háza

Ha az egész hetes mozgást nézzük, akkor 8 százalék körüli gyengülés jön ki, hiszen hétfőn még 131,15 dolláron nyitott a részvény, míg pénteken 120,76 dolláron született az utolsó kötés. Mindez azt jelenti, hogy a hét elején elszenvedett másfél milliárd dolláros veszteség után csak csütörtökön 3 milliárd dollárral lett kevesebb Mark Zuckerberg vagyona. A hét során pedig az általa alapított vállalatban 418 millió részvénnyel rendelkező vezető 4,32 milliárdot bukott.

Zuckerberg Facebook részvényeinek értéke a csütörtöki hatalmas zuhanás után is 50,2 milliárd dollárt értek, ez pénteken 300 millióval nőtt, azt követően, hogy némileg korrigált a közösségi oldal részvénye. Bár Zuckerberg vagyonának döntő része Facebook részvényekben van, az ezen kívül meglévő eszközeit a Bloomberg 2 milliárd dollárra tesz.

A héten elszenvedett nagy veszteség ellenére nem lehet panasza Zuckerbergnek az idei évre, hiszen a Facebook részvények a tavaly év végi szinthez képest 10 százalék feletti pluszban van. Az alapító így új év óta 6,7 milliárdot keresett. Ennek is köszönheti, hogy a legvagyonosabb amerikaiakat bemutató legutóbb publikált listán már az első tízbe került.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!