2p

Az A380-as óriásgépei átadásának újabb halasztását jelentette be kedden az Airbus nyugat-európai repülőgépgyártó, arra hivatkozva, hogy a 2006-ban megtervezett gyártási ritmus "nem teljesen kivitelezhető".

A cég az A380-as szuperjumbók jelenlegi legnagyobb megrendelőjét, az Emirates légitársaságot már május elején értesítette a várható halasztásról, ezt kedden közleményben erősítette meg. Kedden közölték az Airbusnál, hogy az Air France-KLM megrendelései is a halasztottak között vannak.

A közlemény szerint idén tizenkét A380-as kiszállítása várható a tervezett tizenhárom helyett, jövőre pedig huszonegy a vállalt huszonöt helyett.

"Az új terv és a szállítási ritmus növekedése 2010-re és és a későbbi évekre a következő hetekben dől el, az ügyfelekkel való tárgyalásokon" - áll az társaság közleményében, amely 2010-re már negyvenöt óriásgép kiszállítását tervezi.

Az Airbus szerint az újabb halasztás pénzügyi következményei nem kizártak, de azok csak a megrendelőkkel való tárgyalások után lesznek pontosíthatóak. A légitársaságok a legtöbb esetben ugyanis kötbért számolnak fel a kiszállítás késéséért, emiatt a gyártó tavaly veszteséges lett.

Az első A380-ast az összeszerelő üzemek felkészületlensége, nevezetesen az elektromos kábelek hamburgi összeszerelésének problémái miatt másfél éves késéssel tavaly októberben adta át a cég a Singapore Airlines-nak.

Az újabb halasztások oka továbbra is az, hogy a franciaországi és a németországi üzemeket nem sikerült még a kábelek összeszerelésére teljesen gépesíteni, így az óriásgépek egy részének kábeleit kézzel szerelik össze a munkások.

Thomas Enders, az Airbus elnöke május elején közölte, hogy a repülőgépgyártó "abszolút alábecsülte az óriásgépek fejlesztésének és gyártásának összetettségét, elsősorban Hamburgban". A franciaországi, toulouse-i üzemben jelenleg plusz kétezer német munkás dolgozik, hogy behozza a hamburgi gyár lemaradását. "Ez nem túl hatékony, és ráadásul nagyon költséges is" - ismerte el az elnök.

A Singapore Airlines-nak eddig négy A380-ast szállított az Airbus és további tizenhét gép gyártása folyamatban van. Eddig összesen tizenhat légitársaság 192 óriásgépet rendelt meg, és az átadásokra 2005 óta most negyedszer jelentett be újabb halasztást a gyártó. 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!