Egyelőre azonban - ahogy azt Adrian Vlaicu, a CFR marketing-igazgatója is elismerte - nem túl nagy az érdeklődés az új szolgáltatás iránt: "A foglaltság 25-30 százalék körül mozog, az eddigi rekordunk 55 százalék volt a kolozsvári járaton" - mondta a szakember. Akadt egyébként olyan nap is, amikor egyetlen utas váltott business-jegyet a temesvári luxusvagonba.
Mindezek ellenére a CFR személyszállítási részlegének igazgatója, Alexandru Noaptes derűlátó: "Igaz, hogy jelenleg nem tolonganak az utasok, ugyanakkor érkeztek jelzések, amelyek hasonló exkluzív vasúti kocsik indítását kérik a Bukarest-Iasi útvonalon. Ehhez újabb vagonokat kell felújítanunk, ami komoly beruházást igényel."
Menedzsment Fórum
Nem vevők a románok a luxusvagonokra
Január elsejétől luxuskörülmények között tehetik meg a Bukarest-Temesvár közötti mintegy 600 kilométert a román állami vasút (CFR) utasai. Az Intercity business-szolgáltatása iránt azonban - az előzetes várakozásokkal szemben - nem túl élénk az érdeklődés, írja az Evenimentul Zilei.