2p

Két angliai város után egy németországi célpontra is járatot indít Budapestről a Ryanair.

Október 30-tól Budapest és Bréma között is repül majd a legnagyobb európai fapados légitársaság. A Ferihegy 1-ről induló és oda is érkező járatok hetente háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap fognak közlekedni, jelentette be a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten Caroline Baldwin.

A Ryanair közép-európai értékesítési és marketingigazgatója szerint a Brémába repülő gépek a tervek szerint 40 ezer utast szállítanak majd az első évben, írja az MTI.

Brémába eddig nem lehetett közvetlen járattal eljutni Ferihegyről, a legközelebbi elérhető célpont Hamburg volt: a Hansa-városba jelenleg a Malév és a Lufthansa repül Budapestről.

Mint ismert, május közepén vált véglegessé, hogy a Ryanair ősztől megjelenik Ferihegyen: a cég előbb a

Budapest-Nottingham

, majd a

Budapest-Bristol

vonal elindítását jelentette be. Baldwin szerint a három járat révén összesen 160 új munkahely keletkezik majd a magyar fővárosban.

A Ryanair a Balaton melletti Sármellék és London között már

2006 májusától

, Sármellék és Frankfurt-Hahn között pedig

2006 októberétől

közlekedtet menetrend szerinti járatokat, így késő ősztől összesen öt európai város lesz elérhető Magyarországról a cég által.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!