Az idén harmincegynéhány ország cégei és magánszemélyei által benyújtott ezernél is több jelölésből választották ki a nemzetközi Stevie díj 98 nyertesét. A International Business Awards díjprogram több mint 40 kategóriában jutalmazza a jelölteket: a legjobb multinacionális terméktől és a legjobb új terméktől kezdve a legjobb társadalmi szerepvállalási programig és a legjobb cégvezetőig - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
Eric Cador a legjobb átszervezési eredményeket elérő vezetőnek járó díjat nyerte el a HP PSG-nél több területen végrehajtott - például a dolgozói elégedettséget, a nyereségességet és a HP PSG márkapercepcióját érintő - fejlesztések sikerének elismeréseként. Az átszervezés azért volt kiemelt fontosságú, mert az EMEA-régióban 2006 elején elindult átalakítási program eredményes lebonyolításához motiválttá kellett tenni a dolgozókat.
Cador dolgozóközpontú szemlélete és az új szervezetben megvalósított elszámoltathatóság hozzájárult ahhoz, hogy a HP vissza tudta szerezni piaci részesedés alapján számított első helyét a globális PC-piacon. Szintén az átszervezés eredménye, hogy a PSG 2003 II. negyedéve óta az idén érte el az EMEA-régióban a legnagyobb piaci részesedést.
"Az idén 40 százalékkal nőtt az International Business Awards díjprogramra érkező jelölések száma, ami jól érzékelteti a program erősödő globális presztízsét" - mutatott rá Michael Gallagher, a nemzetközi üzleti díjakat átadó The Stevie Awards elnöke. A díjakat szeptember 10-én ünnepi gálaest keretében, a müncheni Marriott Hotelben adják át a nyerteseknek. A rendezvény főszponzora a bajor állam.
A nemzetközi Stevie díj nyerteseinek teljes listája megtekinthető a www.stevieawards.com/iba címen.