2p

Több mint 400 készülékből álló internettelefon (IP telefon) hálózatot épített ki a Richter Gedeon Nyrt. új, 500 főt befogadó kutatás-fejlesztési központjában. A rendszerrel videotelefonálni is lehet.

A Richter azért választotta az internettelefonos hálózatot, mert jövőbiztos megoldást keresett a vállalat számára. A cég korábban úgy döntött, hogy a hagyományos hálózat fejlesztése helyett - legalábbis a kutatás-fejlesztési központban - átáll az IP telefóniára. A vállalat a technológia szállításával a Cisco-t, míg a kivitelezéssel a T-Systemset bízta meg. Ezek a cégek egy pályázaton nyerték el a munkát.

A Richter az új IP telefónia rendszerrel szemben - az alapvető funkcióin és szolgáltatásain kívül - számos egyéb elvárást is támasztott. A hálózatnak ugyanis együtt kell működnie a cég többi épületében megmaradó hagyományos telefonrendszerrel, másrészt meg kellett felelnie a cég tevékenységéből adódó szigorú biztonsági követelményeknek.

A cég azt is elvárta a kivitelezőktől, hogy az épület építészeti kialakításához szorosan illeszkedjen az új rendszer, valamint felhasználóbarát módon üzemeljen. Az új rendszer bevezetése leállás nélkül, munkaidőn túli és hétvégi munkavégzéssel zajlott.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!