Mint Pallagi Ferenc főszerkesztő elmondta, megjegyezhetetlenül hosszú volt az újság neve: saját vizsgálódásaik szerint kilenc különféle módon említették az újságosoknál a vásárlók a lapot, márpedig "veszélyes a piacon olyan újsággal megjelenni, aminek a címéről nincs közmegegyezés". A vezető tájékoztatása szerint az olvasók dönthettek a három lehetséges (Bors, Traccs, Drazsé) cím között.
Pallagi nemmel válaszolt az MTI azon kérdésére, vonatkozik-e ez arra is, hogy 2004 végén egy bírósági döntés hatására változtatták meg az addig használt, a Mai Nap jogaival rendelkező Ringier Kiadói Kft. által perelt Színes Mai Lap nevet.
"Úgy gondoltuk, egy sokk elég az olvasónak" - mondta Pallagi Ferenc arra a kérdésre, miért nem kísérte tartalmi megújulás a váltást, hozzátéve, hogy "valamikor augusztusban-szeptemberben" újabb átalakítási szakasz következik.
A főszerkesztő szerint mintegy 2400 címjavaslat érkezett tavasszal kiírt pályázatukra, e szám pedig a belső javaslatokkal, majdnem kétszeresére emelkedett; ebből választottak végül.