2p

Nem jutott egyezségre a médiahatóság és a harmadik legnézettebb hazai kereskedelmi csatornát működtető társaság; a Viasat-csoport nem tesz újabb ajánlatot, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pedig nem enged az egyik lényeges ponton - értesült az érintettek képviselőitől az MTI.

"Nem lesz második ajánlat" - mondta Kocsis Attila, a Viasat Hungária Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek, emlékeztetve arra: ők korábban egyebek mellett felajánlották, hogy az általuk vitatott szankciók 90 százalékát rendezik.

A médiahatóság azonban nem enged egy másik lényeges ponton, a vizsgálatmoratórium kérdésében. A Viasat ugyanis korábban azt kérte, hogy május elseje, azaz az általa működtetett Viasat3 csatorna brit joghatóság alá lépése után az ORTT ne indítson ellene vizsgálatokat.

Majtényi László, az ORTT elnöke szerint nem tehetnek olyan ígéretet, hogy a joghatóságuk alatt történt szabályszegést "elengedik". "Egy hatóság ilyenfajta alkukba nem mehet bele" - tette hozzá.

Április végén jelentette be a társaság, hogy a következő hónaptól brit joghatóság alatt áll az általa működtetett Viasat3 kereskedelmi csatorna.

Akkorra mintegy 30 millió forint befizetetlen bíróságot, kötbért, valamint két háromórás és egy egynapos képernyő-elsötétítést halmozott fel büntetésként a csatorna, ezekhez azóta a műsorszolgáltatási jog újabb háromórás megvonása és 16,5 milliós pénzügyi szankció társult.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!