Az uniós biztos, Andris Piebalgs egy energiaügyi konferencián kiemelte, hogy Bulgária és Magyarország is támogatója az egyelőre a tervezőasztalon lévő és mintegy 5 milliárd eurós költséggel megvalósítható Nabucco-projektnek, amelynek a célja az európai energiaellátás biztonságának növelése.
Piebalgs ugyanakkor elismerte, hogy a jelen állás szerint még nincs elegendő vállalás a vezetéken majdan szállítandó gázra, mivel eddig egyedül Azerbajdzsán kötelezte el magát, jóllehet az elképzelések szerint Irán, Irak és Egyiptom is beszállító lenne. Mindazonáltal szavai szerint semmi nem veszélyezteti a Nabucco elképzelést.
A konferencián a Nabucco Gas Pipeline International GmbH alelnöke, Johann Gallistl elmondta: a vezeték kezdeti kapacitásának mintegy felét harmadik feleknek ajánlják fel a következő hónapokban, még a harmadik negyedévben. Újabb 16 milliárd köbméternyi kapacitást az év vége előtt kínálnak fel. A kapacitás-foglalási folyamat öt hónapot vesz igénybe, Gallistl elmondása szerint mintegy nyolc szállítóval írtak alá szándéknyilatkozatot, akik kapacitásokat akarnak foglalni a vezetéken.
Gallistl azt is elmondta: a vezeték jó eséllyel az orosz Gazpromtól származó gázt is szállíthat, és Oroszország ugyancsak leköthet kapacitást. Mint fogalmazott, Oroszországnak soha nem ajánlották fel, hogy részes fél legyen a konzorciumban, de szállítóként üdvözölik a Gazpromot. Ugyanakkor Gallistl is megerősítette, hogy a Déli Áramlat vezetéknek nincs hatása a Nabuccóra.
Azt is elmondta, hogy a konzorcium hatodik tagját a következő hónapokban kiválasztják, de e tekintetben nincs nyomás. Ígéretesnek tűnik a német RWE, vagy a Gaz de France. A végső számítások szerint mintegy 5 milliárd eurós Nabucco-projekt végső beruházási döntése a következő év elején születik meg, az építkezés megkezdését Gallistl 2009 elejére tette.