2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nívódíjat nyerhetnek el a szakképző intézmények a munkaerőpiaci igények figyelembe vételéért, az erről szóló miniszteri rendelet a Munkaügyi Közlöny idei második számában jelent meg.

A pályázóknak a díj elnyeréséhez az adott térségben keresett szakképesítések alapján kell indítani a képzéseket, rendelkezniük kell pályakövetési módszerrel.

Az aktuális pályázati kiírások adják majd meg, hogy a díj elnyeréséhez a tanulmányaikat elkezdők legalább hány százalékának kell sikeres szakmai vizsgát letenni, illetve hány százalékuknak kell a szakképzés szerinti munkakörben elhelyezkedni, s bizonyos időt követően is ott dolgozni.

Évente régiónként öt intézmény nyerheti el a díjat, s ezt követően használhatja a nívódíjas szakképzés címet. A díjra pályázhatnak szakiskolák, szakközépiskolák, illetve felsőfokú szakképzést folytató intézmények.

A díjjal nemcsak a cím használata, hanem anyagi juttatás is jár. A díjjal együtt járó anyagi juttatásnak legalább el kell érnie tanulónként az iskolai szakképzés, szakmai gyakorlati képzés fajlagos összegének tíz százalékát. Az összeg kiszámításakor a teljes tanulói létszám vehető figyelembe, felsőfokú szakképzésnél az adott képzés létszáma. Az anyagi juttatás a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészének a régiókra jutó decentralizált részének legfeljebb öt százalékából finanszírozható.

Az anyagi juttatás felhasználható a pedagógusok, dolgozók jutalmazására, továbbképzésére, rendezvények, tanulmányutak szervezésére, különféle szakmai fejlesztésekre, könyvtárfejlesztésre. Beruházásra csak jóváhagyott terv alapján használható fel.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!