3p

Andor László uniós biztos mihamarabb találkozni szeretne a Microsoft képviselőivel, hogy tájékozódjon a tervezett elbocsátásokról, valamint felmérhesse, hogyan lehetne mozgósítani EU-forrásokat az érintett munkavállalók támogatására - derül ki a biztos nyilatkozatából, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviselete tett közzé.

A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan.

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa a nyilatkozatát ismertető közlemény szerint egyebek között kifejtette: a technológiai fejlődés és változó fogyasztói szokások a gazdaság minden szektorában változásokat eredményeznek. A cégek szerkezetátalakítása az élet természetes velejárója, de ennek társadalmilag felelős módon kell megtörténnie, szociális párbeszédre alapozva és betartva a munkavállalók tájékoztatására, a velük való konzultációra és a csoportos létszámcsökkentésekre vonatkozó jogszabályokat.

Andor László hozzátette: az a tény, hogy egy nagy szoftvergyártó cég leépíti egyes részlegeit, nem lehet ok arra, hogy leállítsák a digitális készségekbe való befektetéseket és a digitális munkahelyteremtés támogatását Európában - éppen ellenkezőleg. Szükség van a digitális készségekre az olyan új szolgáltatásokra való áttérés megkönnyítéséhez, mint például a felhő- és adatszolgáltatások, valamint az erőforrás- és energiahatékonyabb gazdaságra való átállás.

A digitális gazdaság változásainak sebessége még a technológiai cégeket is komoly alkalmazkodásra kényszeríti. Ezért a cégeknek, kormányoknak és szociális partnereknek hatékonyabbá kell válniuk a képzési igények előrejelzésében, és áldozniuk kell minden korosztály digitális készségeinek javítására. A csütörtöki bejelentés által érintett munkavállalóknak, ha szükséges, támogatást kell kapniuk az újraképzésükhöz, és segítséget kell kapniuk, hogy mihamarabb új munkahelyet találjanak - hangsúlyozta a biztos.

Közölte: tudomásul veszi a Microsoft elkötelezettségét, hogy együttműködjön a munkavállalók képviselőivel és az érintett kormányokkal annak érdekében, hogy támogassa az érintett munkavállalók újraalkalmazását a cég más részlegeiben vagy máshol. Az illetékes nemzeti és regionális hatóságok is hozzáférhetnek uniós forrásokhoz átképzésre és újraalkalmazásra az Európai Szociális vagy Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból, ha a vonatkozó feltételek teljesülnek.

"Kértem, hogy mihamarabb találkozhassak a Microsoft képviselőivel annak érdekében, hogy több információt kapjak a tervezett elbocsátásokról és a szociális következmények enyhítésére irányuló intézkedésekről, valamint hogy felmérhessem, hogyan lehetne mozgósítani EU-forrásokat az érintett munkavállalók támogatására" - idézi a közlemény a biztost.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!